Mostanában a Master of Puppets Rough Mix-el öblögetek reggelente (Blackened 0001), ez megadja az alaphangulatát a napi hifizésnek, olyan mintha beköltöztem volna vele egy zenekari próbaterembe.

Természetesen így nem lehet írni, túlzottan leköti a figyelmemet a hang, de mivel reggel van és épp most jött rám az írás, ezért már bent van a magnóban (Uher HCC 500) a Sandra kazi, amellett meg igen. De ahogy hallom a 80-as évek hangulata azért garantált lesz, aminek a végén még épp szárba szökkent Metallicáéktól a rajongók között az egyik legnépszerűbb albumuk, a Black (1991 a megjelenés időpontja). Anno, vagy 8-10 éve nem igen járt nálam még ilyesmi stílusú hanganyag (kivéve a Maident), így amikor az utamat keresztezte az egyik Black CD lemez, gondoltam jó lesz a teszteléshez, ezért gyorsan begyűjtöttem. Érdekes, de 2-3 napra rá jött az első kérés… Lehet, hogy a Metallica nőtte ki magát a viszonylagos rétegzenei státuszából általános viszonyítási alappá? Elképzelhető, mert az óta rendszeres vendége nálunk a hifi teszteknek. Ez a bizonyos lemez Német nyomású, abból is valószínűleg nem az első kiadás volt, (már nincs meg, így kód sincs). Nem volt vele semmi bajom, összehasonlítás híján jó volt úgy, ahogy a jó cédé gyáros megteremtette.

Azután lett egy USA Elektra nyomás (Elektra 61113-2 SRC-01, M1 S3), azért erősen feltűnt a különbség a két fajta lemez között. A Német ahhoz képest egy zavaros, zajos cincogás, fele információval. Idővel került még a repertoárba egy Francia kiadás is (PMDC 510022-2), az meg talán zeneileg kevéssé volt kásás, de épp csak egy fokkal verte a Németet a hallgathatóság irányában. A Japán SHM első kiadás már egy másik vonal (Universal UICY-91073), de kissé magasba húz a felvétel hang tónusa, pedig csak a Japánok saját letisztult ízlésvilágát tükrözi. Jött még egy SHM CD (Universal UICY-20226), ez egy későbbi próbálkozás, még kevesebb sikerrel. Ezeknél sokkal jobban tetszik az amerikai lemezem, igaz most már tudom, hogy az meg jó mosott hangot produkál, de legalább van rajta bőven információ meg dinamika!

Hálás köszönet a Metallica hitközösség vezetőjének, kedves Barátomnak, aki szívén viseli az elhivatottak szellemi és fizikai táplálékkal való ellátását. Az Ő jóvoltából kerülhetett hozzám egy első kiadású Elektra USA példány a Black lemezből (Elektra 61113-2 SRC-01 M12 S1). …hát ez nagyon más a többihez képest…

Mondjuk, rajta van minden, ami a zenebirodalmi gépezet szerint ezen a lemezen lehetséges lehet és bár az eredeti master felvételtől biztosan ez is messze van, szakértő testvéreim szerint ez a legjobb, ami a nemzetközi piacon megjelent. Az tuti, ehhez képest a többi jó sz…

Van, akinek feltűnt, hogy a lemez ugyanahhoz a kiadási sorozathoz tartozik, mint a másik USA példányom? Csak éppen ez az elsők között látott napvilágot, a másik pedig a gyártási sorozat egy későbbi darabja, ami magyarázatot adhat a hordozott zenei információ ilyen jellegű eltérésére! Nagyon úgy fest, hogy a később előállított példányok jelen esetben látványosan degradálódnak minőségileg a sorozat korábbi tagjaihoz képest! Én legalábbis más okot hirtelen nem látok a minőségbeli eltérésre.

Alaposabban megfülelve a lemezeket, igencsak nagy a különbség közöttük. Az egy dolog, hogy a hangzásbeli eltérés a kiadással együtt változik minden egyes lemeznél, de nagyon úgy fest, hogy az információ, amit a plasztik korong rejt, egymáshoz képest drasztikus különbségeket hordoz. Eleve a standard első kiadások mixét a többi, későbbiekben utánnyomott lemez valószínűleg még csak nem is látta, emiatt ezeknél a kiadásoknál akár komplett hangsávok hiányozhatnak. A remixeknél még rosszabb a helyzet. Az eredeti felvétel halványan érzékelhető, de, hogy miről dolgoztak ezek? Milyen anyagot kaptak a stúdiótól, arról elképzelésem sincs, de az alma nagyon messze esett a fájától. Egy plusz érdekesség, legalábbis nekem: Vicces, de az audio rendszerek installációjánál a Metallicára alapozás vált be a legjobban. Installálgatok, installálgatok a megszokott klasszikus, jazz, elektronikus stb… vonalon, de egy biztos, ha a Metallicára állítom be a rendszert, azon bármely műfaj jól fog megszólalni az eddigi tapasztalataim szerint, ha nem, akkor úgy tűnik, maradhatnak benne kiaknázatlan tartalékok. Be kell valljam, némely reménytelenebbnek tűnő esetben ez a lehetőség nagy segítségemre volt. Lehet, hogy a metált a legnehezebb megszólaltatni a zenei műfajok közül?

Egyik kedves barátom Metallicával agyalgat már egy ideje, ennek a jelenlegi esszenciája ez a lemez.

Egyszer volt hol nem volt egy 1986-os első megjelenése a Masternek és azután még megannyi utánnyomás, miegyéb következett a rajongók pusztítására. Aki képes és megvásárolja mindet, ami jelen esetben több tízféle változatot jelent, az előtt le a kalappal!

Mint tudjuk, az első amerikai változat hangilag a legmívesebb kiadás, a többi ehhez képest már egy light version, tetten érhető a zenei információ hűtlen kezelése a gyártók által, még az extra szupernek kikiáltott Japán SHM CD-nél is! Na de itt a limitált szériás Master Rough Mix, amit ajánlok mindenki figyelmébe, akinek van a környékén ellensége! Mivel elfelejtették lekompresszálni a lemezt, meg amúgy is rajta hagyták a hangszerhangokat, amolyan valósághű stílusban, számítson rá, hogy le fogja akasztani a hangfalakat a szögről az az élő dinamika, amit a lemez hordoz. A többi kiadáshoz képest megdöbbentő!!! az eredmény! Én már alig tudok lejönni a lemezről!

Mondjuk eleinte nem tetszett, de azután rájöttem, hogy csak a borzalom dinamikát nem tudja legyűrni a szoba, így nyitott ajtónál már minden ok, a környéken szépen kicsapódik a fölösleg. Még nem szóltak a szomszédok…

John Lombardo és Mary Ramsey alkotja az együttes gerincét, kifejezetten a folk zenére specializálódva. Mary Ramsey az ének mellett a hegedű játékával is kényeztet, igaz akkor épp nem énekel, valahogy a kettő együtt nem megy neki.

Első lemezük a Victory Garden egy igen jól sikerült zenei produktum, látszik rajta az a néhány év ami kreatív alkotással telt. A duó 1989-ben alakult meg és 1991-ben már élvezhettük a zenéjüket a CD lejátszóból.

Ami miatt szót érdemel az alkotás és az előadók munkássága, az a kifinomult ének-érzelmi hatás ami egy nagyon mélyen szántó lelkülettel tölti meg az akusztikus zenei kíséretet. A fínom hajlítások ahogyan az énekhang a ritmust és a hangszerek dinamikáját és annak szüneteit követi, illetve kiegészíti, egy olyan egységgé lényegíti át a zenei előadást amely megunhatatlan nyugalommal áraszt el és követeli a repeat gomb folyamatos nyomkodását. Ebben a nyugalomban benne van a virtuóz gitár és hegedű játék és a folk cseppet sem agresszív, ugyanakkor folyamatosan vibráló, változó zenei közlékenysége, ami odaragaszt a hangszórók elé.

Minden dal egy külön egyéniség, ráadásul egyiknél sem érzem azt, hogy töltelékként szerepel a lemezen, ötlet hiányában. Úgy tűnik minden számnak lényegi mondanivalója van és ez az album annyit mindenképpen elért, hogy aki szereti a stílust az jól érezze magát és kikapcsolódjon hallgatása közben. Amennyiben valaki táncra perdülne, vagy velük énekelne az se szégyenkezzen, mert a dalok képesek magukkal ragadni az embert.

A lemezek minősége kifejezetten jó, a'la USA nyomás, totál audiofil feeling, de létezik Japán kiadásban is, és annak is jónak kell lennie. Nekem a 2. lemez a Weedkiller Daughter Japán és nincs vele gond, sőt!

Eddig négy lemezzel büszkélkedhetnek, ami majd húsz év alatt nem sok, de nézzük el Nekik, hiszen számos zenei projektben részt vesznek, például a 10000 Maniacs legendás formációját erősítik.

Helyesbítés: épp nézegetem a Youtube-on a témát, méghogy nem képes Mary Ramsey egyszerre énekelni és hegedülni is, ja persze!

Nem szívesen emelném ki a lemezei közül egyiket sem. Nem is nagyon érdemes, mert nagyjából hasonló hangvételűek az eddig megjelent albumok. Általános jellemzőjük a hölgy játékos gitár alapja, amelyre egyfajta saját stílusban, beszéd hangvételű énekléssel szórakoztat.

A lemezek francia kiadásban igen jó minőségben jelentek meg, könnyedén szólalnak meg a hanghullámok a hangszórón keresztül. Elhiteti velem, hogy jó a rendszer, mert egyrészt kellemes hangvételben rögzítették, másrészt nem feszegeti a korlátokat. Csendben belesimul a hétköznapok harmóniájába, nyugodt kikapcsolódást biztosítva ezzel, és még asszonybarát is, akit a konyhában nem tör ki a frász a szolid dallamok hallatán.

Carla Bruni belopta magát a szívembe és gyakran érzek késztetést arra, hogy lemezeit újra meghallgassam. Néhány kifejezetten jó számával már teszt lemezeken is találkoztam, ezért akár lehet alkalmazni kontrollnak is, például a Raphael című zeneszámot.

Eddig megjelent lemezei:

Quelqu'un m'a dit 2002, No Promises 2007, Comme si de rien n'était 2008

Az 1944-es születésű Francoise Hardy mély nyomott hagyott munkássága során a nemzetközi zenei életben. 1962-ben jelentek meg első zene számai és mind a mai napig tevékeny alkotónak számít. Ezt a lemezt azért emelem ki a sok közül, mivel állomásokat mutat be az életútjáról, korábbi slágereit feldolgozva, olyan nagyságok társaságában mint Julio Iglesias, vagy Alain Delon.

A lemez minősége is hitelesíti a produkciót, a mondanivalója pedig egészen aktuális mind a mai napig, főleg ezeknek a kiemelkedő előadóművészeknek a tolmácsolásában. A megélt élettapasztalattal átszőtt személyiségek komoly hangvétellel közvetítik azokat az érzéseket amelyeknek a felfogásához kell az idő.

A nyugalom csendes áradása a zene vibrálásával együtt kelti bennünk azokat az érzelmi állapotokat, amelyet csak kevés kiválasztott élhet meg az élete során. Legalábbis ezek a gondolatok fogalmazódnak meg bennem amikor újra és újra terítékre kerül a lemez és a ráhangolódás során mélyebb élmények kerülnek a felszínre. Mély tiszteletet érzek az alkotók felé, tisztelgés a múlt értékei és a jelen lehetőségei felé.

Köszönet érte.