A hifid hangja a körülményeitől függ!


akusztika

Értem én, hogy a hifizmus kellemes szórakozás, de ha fontosnak tartjuk azt, hogy a jó hang is meglegyen, vegyük komolyan az audio lánc illesztését, a folyamatos készülék csere-bere helyett. Mert jó mindig hinni abban, hogy a következő szerkentyű majd biztosan beválik, igazából az a helyzet, hogy meg kellene tudni valahogy hallani a hangját. Márpedig ha a hifi rendszer többi eleme nem közvetíti azt, esélyünk sem lesz rá.

Ezért javaslom, először tegyük alkalmassá a hifinket arra, hogy képes legyen közvetíteni a forráskészülékek által kibocsájtott információkat! Ha ez megy, bármilyen új egységet belehelyezhetünk az audio rendszerünkbe, arról teljes valójában igaz képet (hangot) kapunk!

Tehát először is legyen fogalmunk a hangfalak és az akusztika viszonyáról! Amennyiben az a vélemény alakult ki bennünk, hogy illeszkednek, tegyük számukra ideálissá a lehallgató helyiségbeli tartózkodásukat úgy, hogy a hangnak, a megfelelő akusztikai közeget biztosítjuk, lehetőleg a lineáris megszólalás jegyében. Figyeljünk rá, hogy ne legyen túl visszhangos, vagy fojtott, a visszavert hangok a megfelelő irányból szórványosan verődjenek vissza és semmiképpen ne legyen a szoba túlcsillapítva.

Az akusztikai térben, lehetőleg a számunkra kellemes miliőben, a kedves berendezési tárgyaink vegyenek körül minket. Lehet hogy a hangrezgések ezen túllépnek, de minket bizonyosan befolyásol a lakberendezés kialakítása, az enteriőr minősége és a mi energiáink viszont befolyással vannak a térben megjelenő hangenergiára és ez fordítva is igaz! Szóval ha nem is hívtunk akusztikus mérnököt, de a józan ítélőképességünk birtokában az akusztikát és a hangfalakat helyén valónak találtuk, akkor haladjunk tovább ezen a témakörön a következő lépéshez!

A rezgéscsillapítás a következő fontos tényező, mert az általános szeizmikus mikrorezgések által keltett zajban ki akar zenét hallgatni? Márpedig ide tartozik a föld anyánk által képviselt rezgéskör, illetve saját lakóépületünk, aminek szintén megvannak a rá jellemző anyagrezgései. A minket körülvevő közlekedési közeg is számottevő lehet még és a levegő által szállított egyéb rezgések, amiket méltán nevezhetünk zajnak is, problémát okozhat! De ez utóbbival valószínűleg nem kell számolni, a volume potméter ezt a gondot hatékonyan orvosolja. Ellenben a szeizmikus és más anyagrezgések által szállított zajt ha tehetjük küszöböljük ki a lehető leghatékonyabban!

Nagyon lényeges, hogy rezgésszinten a csend vegye körül az érzékeny audio láncot! Sajnos jó megoldásra, ami valóban megszüntet minden rezonanciát csak akkor jutunk, ha megszakítjuk a hifi készülékek és az azokat körülvevő három dimenziós tér tartókonzol funkcióval jellemezhető kapcsolatát. Tessék lehet próbálkozni, bár nem árulok el nagy újdonságot azzal, hogy minden közeg amit a hifi és a szoba közé ékelünk, a rezgéseket inkább elhangolja mint csillapítja! Ha mégis sikerül olyan kapcsolatot létrehozni azáltal a hifi egységek között amely növeli az áteresztő képességét, hogy semmilyen, vagy csak jóindulatú a rezgéskör amibe be vannak csatlakoztatva, akkor megvizsgálhatjuk végre az összeköttetéseket is, amelyeken a gépek kommunikálnak egymással.

Jöjjön a kábeltéma, amiknek szintén áteresztőeknek kell lenniük ahhoz, hogy közünk legyen a saját hifi cuccunk hangjához! Szűk látókörű, saját hangjával beleszóló, torz, színezett hangú, szűrőnek minősülő kábelek, mégha mégoly tetszetős hangkarakterű is, esetleg véletlenszerűen illeszkedő, ezáltal hibakiküszöbölő darabok, amennyiben igényünk lenne a feljebb megfogalmazott hangzásbeli valóságra, nem megtűrhető a hifi rendszer elemeként. Az áteresztő jellemzőkkel bíró audio készülék monitorozza az előtte csatlakozó másik komponenst. Ezt mindaddig teszik a rendszer elemei, amíg a kontroll lánc egyik korábbi eleme nem saját hangú, mert ha igen, akkor azután már annak a hangkaraktere lesz a meghatározó és azon keresztül már nem kapunk valósághű hangképet!

Ha több ilyen van, akkor a saját hangú részegységek kánonban fogják egymást befolyásolni, míg az egész egy nagy káosz lesz, amiben visszaszorul a hangzáshűség! Itt jegyezném még meg, érdemes minél messzebb előrehatolni a tápoldalon az erőművek irányába a minél jobb energia ellátásért! Ha lehet hozzunk el külön áramot a kapcsoló táblától, vagy akár a villany órától.

Minden megvan? Akkor végre halljuk milyen a hifi cucc és beszerezhetjük az egymáshoz és a pénztárcánkhoz legjobban passzoló rendszert, sőt ki merem jelenteni, ha ezek után bármit beillesztünk ebbe a közegbe, hallani fogjuk azt és ezáltal helyes döntéseket hozhatunk a jól megalapozott véleményünk alapján, mert végre pontosan tudjuk azt, hogy mi történik az audio rendszeren belül.