Soner Audio végerősítő

Soner Audio végerősítő
Az elmúlt évek alatt erősítőileg elkényeztetve, már ritkán kapom fel a fejemet, valami új hallatán. Magammal maradtam annyiban, hogy szinte bármiből jó hangot hozok ki és ezzel kellemesen elvagyok. Szerencsére az élet mindig tud új meglepetésekkel kedveskedni, ennek pedig az egyik jeles képviselője ez a bizonyos végerősítő.

A baj csak az, hogy ez a hang sok drágább, minőségibb, vagy nagyobb presztízsű erősítőből nem ennyire feltűnően kerekedik ki!

Azt kell mondjam, ott van a szeren, a hangszeren, mert egyik legnagyobb előnye, a már-már puritán, egészen letisztult megszólalási hang jelleg.

A hallgatót átadja a hangszerek közvetlen dinamikájának, élvezhető koncert élményt produkálva a nappaliba. Emellett a nyugalom, ami a létalapja az erősítőnek, valódi alapot képez a megszólaló hangok számára és ez a különbség az, ami különlegessé teszi ezt az erősítőt a számomra.

A szembeállított fogalmak, amik a gyakorlatot képezik a zene megszólaltatásakor, hatalmas teret ölelnek fel, amelyben az elektromos hálózat által szállított feszültség tölti fel a teret egy lendületes, átfogó, a hallgató számára teljesen reális érzetet képező egységgé.

Mivel ismert Magyar gyártóról van szó, aki évtizedek óta szervizel felső kategóriájú audio termékeket is, elmondható, hogy az általa kezelésbe vett gépezetek tanulmányozása közben szerzett tapasztalatait igyekezett tovább tökéletesítve létrehozni ezt a végerősítőt. A föld zenileg kifinomult ízlésvilágú népe számára egy esély lehet arra, hogy egy megfizethető, (nagyjából félmillió forint az erősítő) kifizetése után összehozzon az otthonában egy csúcskategóriás hangot, feltéve, ha jól választ hozzá társakat a számára elérhető audio érából. De ez már legyen a tisztelt hallgatóság problémája…