Sony TA-N 90ES végerősítő

Sony TA-N 77ES
Kezdeti szalonárával mélyen elbizonytalanított ez a típus. Örömmel figyeltem a kínálatot a boltok polcain, miközben a pénztárcám vígan nevetett rajtam, pedig nem volt félni valója, mert ennyiért (akkoriban 700.000 forint volt) egyértelműen Nem veszem meg. A bajt csak tetézte az egyik kedves barátom, akinek áru kínálatába belekeveredett egy szép pezsgő színű példány. Rögtön kaptam magam és helyette kinéztem egy olcsó (TA-VA 8ES) típust, amit elvittek jó gyorsan előlem, és mivel ez még hónapok után sem kellett senkinek, így jobb alku pozícióba kerülve, de teljesen eladósodva megvalósulhatott az álom. Kezdeti lelkesedésemet évek alatt sikerült csak leépítenem, míg odáig fajult a helyzet, hogy érzelemmentesen, kissé kiábrándulva a gyenge teljesítményétől végül eladtam.

A történet mégis azért érdekes, mert most a kedvenc darabjaim közé tartozik! Vissza került hozzám a kedves régi erősítőm, és mivel már nem számított nekem az eredeti érintetlen állapota, ezért rászántam magam és kapott egy teljes táp átkábelezést aljzattal, még a hangszóró csatlakozókig is jutott, a jóféle Emanation belső kábelből. Az erősítőn belül a csatlakozási pontok mind meg lettek erősítve és az átkábelezés során szempont volt az erősítő maximális képességeinek a kiaknázása, ezt a belső kábel keresztmetszetének növelésével értem el.

Eredetileg egy kissé érces, visszafogott, ámde letisztult, viszonylag nagy áteresztő képességű hangkarakterrel rendelkezett. Érzékeny a jó áramellátásra, ennek hiányában könnyen elhanyagolja a mély energiák arányos belepumpálását a hangfalakba, és megszólalása kissé könnyű léptűnek tűnik. Korlátait hamar eléri a nagy energiát követelő magasabb színvonalú hangsugárzókkal kapcsolatban. Miután a belső csatlakozási pontok keresztmetszetét megnöveltem az átkábelezés során és hagytam kellő időt a kicserélt belső kábelezés bejáratására is, alapos tesztsorozatnak vetettem alá az erősítőt.

Hamar rá kellett döbbenjek alapvető enervált megszólalási jegyei teljesen megváltoztak. Teljes sávszélen energiától duzzadó, hatalmas löketű, tiszta, transzparens megszólalása levett a lábamról. Eközben az áteresztő képessége is még inkább előtérbe került, amivel meggyőzött arról, hogy az egyik legjobb ár-érték arányú erősítő, amivel érdemes foglalkozni. A tuning után egyértelműen a felső osztályba sorolom képességei és megszólalása alapján.

Rendelkezik aszimmetrikus és szimmetrikus bemenetekkel, névlegesen 120w kimenő teljesítménnyel, és kellemes 22kg-os súllyal. Viszonylag modern tervezés a Sony éra utolsó jó korszakából, ezért javítás esetén alkatrészek még elérhetőek hozzá, bár tudtommal jól bírják a strapát még így közel 20 év távlatából is.