Egy év gyüjtögetés után, a szent cél érdekében még zaciba vágtam a két kedvenc magnós táskarádióm, amelyeket a jó érzést keltõ hatezer forintért hagytam bent. Gondoltam mindegy, csak meglegyen a 38.000.- forintocska, amibe a fent nevezett technika került. A nagy lelkesedés annak szólt, hogy az árát húszezerrel csökkentették, ami 1992-ben számomra jelentõs összegnek bizonyult, fõleg a 600 forintos havi ösztöndíjam tükrében, így álmom immár valóra válhatott.

A szokásos eladósodás után robogtam az Astoriára magnót venni, ugyanis a Technics bemutatóterem egy exkluzív szálloda második emeletén bizonyította felsõbbrendû hovatartozását. Megszeppenve tehát, törtem elõre vásárolni, ahol az áhított csúcsgép várt rám. Sajnos az eladó azon kijelentésemre, ami a vásárlás elhamarkodott voltát firtatta volna, hidegzuhanyként tálalta a széria capstan mechanika hibát, mint az árengedmény valós indokát tárva fel elõttem. De ugye, mint a jó eladó, felajánlotta az eggyel kisebb modell az RS-BX 765 kegyeit. A maximalizmus jegyében fogant felindulásomra hivatkozva gyorsan nemet mondtam, szélvész-szerû távozásom után a kõrúti Sony boltban landoltam, mert mostmár vennem kellett valamit!

Ebbõl lett a Pioneer CT-W 850 kétkazettás csúcs alatti deck, miután a nagy alkalomra és a vásárlási para miatt magammal cipelt barátom 900 forintját még sikerült pluszban lenyúlnom. Ez fért bele az árba, immár akció nélkül, de tudjuk, az orvosság mindig nagyon drága.

A Piót szerettem, eszembe sem jutott a minõségében kételkedni, vagy netán firtatni, egyedül az zavart, hogy a fejek forgató mechanikái szép fokozatosan kikoptak, így a kazettát rendszerint tompán játszotta le. Ezt a magnót megigazult koromban, amikor már a minõség volt a tét, sajnálat nélkül elcsereberéltem.

Bõ húsz év telt el, a nosztalgia most ütött be, a múlt héten (karácsonyra) érkezett meg postán a CT-W 901 ami pont ugyanúgy néz ki, de már a kétkazettás magnók csúcsát jelentette anno. Jókedvû 19500.- volt postával együtt, nem is akarok ebbõl semmilyen következtetést levonni...

Összehasonlításképp egy RS-BX 965-ös most hatvan körül indul másodkézbõl. Innen úgy tûnik jobb befektetés lett volna! A Technics akkoriban valahogy megigézett a formavilágával, a mai napig hat rám, olyannyira, hogy vettem egy 765-öt, hogy valami közöm mégis legyen a dologhoz. Ezt a fizimiskát valahogy nagyon jól kitalálták a Japók!

Még el is hallgatgattam otthon, nem rossz a cucc, csak kicsit megadta magát benne a motor. Nézegettem persze a nagy modellt az évek alatt, de mindíg vagy drágállottam, néha már 25-30-at is elkértek érte, vagy csak az ígéreteket kaptam. A tanulság persze itt is megvolt: rájöttem milyen jó vágyni valamire anélkül, hogy be kellene azt teljesíteni. Azt persze nem mondom, hogy akkora csalódás lenne az, ha most balra nézek meglátom a polc tetején Õt, de azért még bírtam volna. Persze a szám eljárt és akadt olyan közeg ahol ezt komolyan vették, így magnós barátom átruházta rám egy megkímét 965-ös tulajdonjogát.

Hálás vagyok Neki vágybeteljesítõ szolgálatáért, de a helyzet az, Tõle hozzájutni valamihez valami olyasmi, mint bennszülöttként megtérni a misszióba, majd a küszöbrõl kifordulva teljes hangon hirdetni az igét. Igaz, az Õ Bibliájában leginkább magnókról olvashatunk és feltételezem, özönvíz esetén állatok helyett a kazettás magnót írják fel neki receptre.

Ami a Technics RS-BX 965-öst illeti, jó gép, de ha valaki high-endezni akar vegyen valamilyen ezoterikus masinát, mert az biztosan jobban fog szólni! Mûszakilag a 3 fej, vagy motoros ajtó stb...ami a csúcskategóriát jellemzi többnyire adott, el is várhattuk mindezt a korszak egyik legnagyobb Japán gyártójától, a Technicstõl.

Aki nem bírja részletes mûszaki leírás nélkül, annak rendelkezésére áll a Hifi magazin nagytesztje 1992-bõl: http://www.hifimagazin.hu/HFMCD/HFM/CIKKEK/HFM3409.HTM