Uher HCC 500 kazettás magnó

Uher HCC 500 kazettás magnó
A Nakamichi 1000 MK II-vel kapcsolatban már említést tettem arról a kutatásról amit a kazettás lejátszók világában műveltem azért, hogy a hifi számomra legkedvesebb területén megtaláljam a legjobbat. Elég annyit mondanom, hogy ha láthatom a kazetta forgását miközben a fény hátulról megvilágítja, vagy azt, ahogy lejátszáskor a kijelző pulzál, netán egy szép számláló, nekem ezek még mindíg varázslatos dolgoknak számítanak. Szerintem, a misztikumból a magnóba jutott a legtöbb a hifi sokrétű lehetőségei közül.

Említhetem még a felvételi kalibrációs lehetőséget, vagy a monitorozást, esetleg a lejátszáshoz köthető további lehetőségeket, például a Dolby-t is... Emiatt megvan az az érzésem a technikáról, hogy "emberközeli", láthatóan hatással tudok lenni a magnóban lezajló folyamatokra! Ezt egy lemezjátszó, CD lejátszó, de még a DAT magnó esetében sem igazán elmondható, felhasználói szempontból ezek kicsit sterilnek tűnnek, míg a magnókba ott van a "lélek"! Így hát fontosnak tűnt megtalálni a legjobbat!

Az egyedüli szempont a hang volt, minden más, így a kinézet is másodlagos. A kétkazettás magnókat többnyire nem vettem komolyan pedig azokért is rajongok, ezért kutatásaim szinte kizárólag az egykazettás vonalat érintették. A legtöbbször sokáig együtt éltem velük, ezért alaposan megfigyeltem milyen hangvisszaadási teljesítményre képesek. A lejátszási minőség a vonalkimeneten és a fejhallgató kimeneten is ellenőrzésre került a legtöbbször. Alapvető igényem a zenei megszólalás és a bő információ visszaadás a teljes sávszélen. A torzítás, a tonális színezettség, vagy a sávhatároltság, fedettség, automatikus kiszóródást jelentett a mezőnyből!

Az alapgépek többségéről elmondható, hogy bár egyszerűségük mellettük szól, ugyanakkor a nem túl drága és emiatt kompromisszumos alkatrészhasználat miatt nem veszélyeztették a csúcskategóriát ebben a kérdésben. Azért itt is sok szerethető masina igyekezett megnyerni magának, kiemelném ebben az esetben a Nakamichit, aki a magnókkal szerzett hírnevet magának már a 70-es évek legelején. Tényleg azt mondhatom, mindegyik modelljük jó, a kérdés az, mennyire! A zeneiség mindegyikre jellemző, de a magasabb kategóriájú gépeik ehhez képest nagyon sok pluszt meg tudnak még mutatni abból ami a szallagon van. A többi gyártó esetében, hála a széles típus palettának, van fejlődés a komolyabb gépek felé, így legtöbbször tetten érhető a spórolás.

A középkategóriában már gyakrabban elsült a mérnökök keze és nyúltak bele egy-egykomolyabb fejlesztésbe, amely azután a magnósoknál nagy megbecsülésnek örvend mind a mai napig. Egy igényesebb ember itt még nem akad el, legfeljebb hódolatát fejezi ki a gyártó iránt. A csúcskategória már izgalmasabb, ez az a terület ahol számíthatunk arra, hogy a készítők beleadták minden tudásukat a technikába. De itt is kétfelé kell választani a választékot! Egy gyártónak fontos a megtérülés, a jó ár-érték arány így, az optimális piaci pozíció. A másik oldalt a kompromisszummentes masinák jellemzik, ahol a cél a csillagos ég és az árcédula is ebbe az irányba tart. A legtöbb esélyes az előbbiből kerül ki köszönhetően a nagyobb választéknak, mindenki áhítattal tekint rájuk, hogy igen ez az, de a gyakorlat azt mutatja még túl lehet lépni rajtuk.

Ide sorolható például a Pioneer vonal, a CT 939, 959, 91a és barátaik. Sokan a CT 95-re esküsznek mint a cég legjobbjára és ezzel kár lenne vitatkozni, hiszen ő a favorit. Nálam is a jobbak között végzett kiegyenített, stabil, eléggé reális hangképével, de bár nyitott, tiszta hangkarakterű volt, azért képességei behatárolhatóak még, a kompromisszummentes felfogás irányelveit követve. A Sony fejlesztései között is megvan a szerethető irányvonal, itt kiemelhetném elsősorban a TC-K 777ES, 7ES, vagy a 700ES, 950ES stb... csúcsvonalat. Meginoghatunk és biztosan az ízlés dönt, mert lenyűgözőek ezek is, de én még tovább keresnék. A Teac is sok jó gépet kreált, ha csak a legismertebbeket említem a Z 7000-et, vagy a V-8030-ast, esetleg az R-9000-et. Itt azért könnyebben tovább lépek, bár a magnók lenyűgözőek, hangban a Z 6-7000 hallgatása tesz rám mély benyomást, de a régebbi sorozatok csúcsgépei is maradandó, kellemes élményt nyújtanak.

A Technics háza táján komoly kihívóra számíthatunk, az RS 9900 kétdobozos magnó deck!! mutatja be a szándékot amely jellemzi a cég elhivatottságát. Izgalomra ad okot az M95 is, nyaralás előtt vettem meg a szokásos módon az utazásra félretett pénzből, így vittem magammal, legalább nem volt gond a szórakozással sem. Az AZ-7 pedig a felvételi képességeivel tűnik ki a sorból (sokáig használtam is erre a célra), míg a RS BX 965 a formájával ragadott meg, de még akad jópár magnó amit illene megemlíteni, de túl tudtam lépni rajtuk, talán a jelleg miatt amit képviselnek, de nem akarok általánosítani, hiszen több tíz év tiszteletet érdemlő fejlesztő munkát nem lehet egy kaptafa alá venni, mindegyik megérdemelné az önálló véleményt. Azután ott van a Revox, a BIC, ITT, Hitachi, Aiwa, Akai, Tascam, Tandberg, Luxman, Phase Linear... mind odatették magukat. Csodás gépek születtek, méltóak arra, hogy a zene élményét és az esztétika exkluzivitását maradandóvá tegye tulajdonosaik számára.

Nehéz volt dönteni a legjobbat keresve és lemondani olyan dolgokról amik már akkor is szinte elérhetetlennek bizonyultak, mára pedig ez a minőségi színvonal a High-end kizárólagos tulajdonságává vált. Leginkább az Alpine AL90 csúcs deck okozott fennakadást a keresési folyamatban, de a Nakamichik folyton emlékeztettek rá, mit keresek valójában. Egyszerűen bármivel hozakodtam elő a Naka képes volt hozni a szintet vagy simán megfejelni! A 670 ZX, 682 ZX, CR 7, ZX9, Dragon, 600, 700 Mk II, mindíg megmutatták mit tud az, aki a munkát elsősorban a magnó deck fejlesztésbe fekteti. Itt az 1000 Mk II volt a befutó és ezt már-már elkönyveltem végeredményként, amikor beajánlották az Uhert. Annyit mondtak még a tulajról, hogy magnószakértő és szerelő, szerinte ez a legjobb magnó amit hallott. Ja, szerintem is! Bővebben?

Megszoktam a levegős, teres, kiegyensúlyozott, jó dinamikájú, nagy sávszélességű, mégis zenei hangot az 1000-estől, nehéz ennél többbet kívánni, tényleg csak a felbontásába tudtam volna belekötni, az információ, ami lehetne kicsivel több is, de ettől függetlenül teljes élményt nyújtott. Erre itt az Uher és a dolgok a helyükre kerültek, mintha valaki úgy akarta volna, hogy tökéletesen szóljon! Itt valami nagyon összeált, azonnal éreztem, hogy ez az, ennél nem lehet jobb, ez itt a vége. Párosították a legjobb fejegységet, a híres német precizitással, ezzel összeolvadt a zeneiség ami mindíg is a Nakamichik egyik kiemelkedő jellemzője volt és az áteresztőképesség, ami visszamonitorozta azt ami a szalagon volt. Ez volt az a gép amely, annyira nem éreztette saját karakterét, hogy más magnók felvételeit azok saját hangján játszotta vissza! Elképesztő volt, amikor megjelent az adott felvételt készítő gépekre jellemző megszólalási hangkarakter. Úgy éreztem itt zárhatom a keresést, a végére értem, túl voltam rajta, jöhetett a következő kategória a legjobb erősítő kiválasztása, mind a csöves, mind a félvezetős vonalon. De ez már egy másik történet.