Krell KSA 200 végerősítő

Krell KSA 200
Íme a következő hangulatos tétel, előfordulási közege az amerikai nappalik tágas miliője, elsősorban lenyűgöző fizikai paraméterei miatt. Nálunk ez ritkaságnak számít, én legalábbis csak eggyel találkoztam a 25 év alatt, még az ebay-en is csak szórványosan fedezhető fel. Méretei mellőznek minden racionalitást, hossza miatt 2 állványt igényel. Nyolcvan kilogramm koncentrált fémmel van dolgunk, ez több mint tiszteletet parancsoló.

A külseje megegyezik a kisebb modell, a KSA 100-éval, annyi különbséggel, hogy megtoldották még egy taggal a hűtő bordázatot, ezért nagyjából másfélszer olyan hosszú. A szállítására két pár fogantyú ad lehetőséget az elején és a hátulján, ami hosszú távon azért elnyírja a kezet cipelése közben. 2X200 watt 8 ohmon A osztályban, azt hiszem bármilyen hangsugárzóból képes kihajtani az utolsó hangocskát is.

Karaktere a feszült várakozás, érezni hogy jön a vihar, de még nyugalom van, de ha a dinamika úgy kívánja, képes hirtelen hatalmasat odaütni. Korlátai igazából nincsenek, tulajdonképpen a megjelenése az ami az örök klasszikusok közé avatja, a hangja jellegében kortalan. Kiegyensúlyozott, neutrális, hatalmas dinamika tartalékokkal, végtelen sávszélekkel, a felbontása is hozza a ma is elvárt igényeket, mindamellett nagyon zenei megszólalású, élvezet vele a zenehallgatás.

Bár elismerem, lehetséges hogy csak lenyűgöző külső megjelenésének vagyok az áldozata és a puszta ténytől, hogy egy ilyen gép van a látómezőmben már a fülem is mindent tökéletesnek hall. Ha így van annál jobb, mert legalább a becsapás végleges lehet, elhiteti velem a nagy méretek dominanciája miatt, nem kell a továbblépést keresgélni.

Azért ez már az a szint, amikor megkérdőjelezzük saját racionalitásunkat és a hedonizmusnak ettől a szintjétől megriadva magunkba szállunk és elgondolkodunk arról, hogy a folyamatos audio rendszer fejlesztések, tényleg ebbe a megalomán zsákutcába vezetnek? Ilyenkor a zenehallgató társadalom józanabb része magába szállva tér jobb belátásra és megkönnyebbülten veszi birtokba a józan ész és élete párja által megengedett, a lakberendezéséhez alkalmazkodó, lakásbarát hifi készülékét. A többieknek továbblépésként kezdetben javasolnám a Krell FPB 600 végerősítőjét...