Panasonic TH 42PS10 Plazma monitor

Panasonic TH 42PS10 Plazma monitor
Tennék egy kis kitérőt a hangot kisérő képi világba.

Az ok, amiért az előző mondatban a hangot előtérbe helyezem a képhez képest, az a következő: biztosan mindenkinek van egy emléke arról, amikor a tv-ben a filmet úgy követte végig, hogy a képernyőre oda sem tekintett, ennek ellenére a hang alapján a fantáziája összerakta a filmet. Ezzel arra akarom felhívni a figyelmet, hogy a hang, kép nélkül kiadhat egy érthető, komplex rendszert az agyunk számára, míg csak a képet nézve, pusztán felszínes információk jutnak el hozzánk, még akkor is, ha erőfeszítéseket teszünk arra, hogy kitaláljuk a filmet.

Ez után a kis kitérő után egy régi problémámat szeretném megvilágítani a vizuális élménygenerátorokkal kapcsolatban. Addig nem volt különösebb problémám, amíg a jó öreg képcsöves technika uralta a piacot a maga korlátaival, amivel behatárolta a képfelbontást úgy, hogy a kifejezetten gyenge minőségű képi megjelenítést lehetővé tevő, lakossági felhasználású és különböző szabványú képi formátumok, mint pl. a VHS Long Play, VHS, Video 8, HI8, stb… képesek voltak még egy gyenge minőségű masinán is elszórakoztatni a nézőket.

A századszorra másolt 80-as évek elejei hangalámondásos filmjeit már nem is említem, hiszen itt maga az a tény, hogy akkoriban hozzájutottunk a nyugati világ eme vívmányához, mint a videomagnó, nagyobb dolog volt nekünk akkor, mint most, a technológiailag elkényeztetett társadalomnak a legújabb OLED tv!

Aztán szépen becsempészték otthonainkba a nappaliból egyre nagyobb teret lopó és immár nyűgnek titulált képcsöves tévék helyett a lapos és elegáns plazma és LCD képmegjelenítőket. Ekkor vált valósággá, hogy mindaz, ami eddig körülvett minket, és amiről azt hittük örökké fog tartani, rég elavult már. Így kerülhetett a kukába az évek alatt felgyűlt VHS-en tárolt adathalmaz vagy minden, ami miatt az új szuper tévére rá lehetett fogni, hogy ezzel azért ez a kép nem az igazi. Mostanra már ott tartunk, hogy a legújabb tévék képességeit még a BLU-RAY lemezeken tárolt nagy felbontású video anyagok sem tudják kiszolgálni!

Na, most az én problémám abból adódott, hogy nem voltam hajlandó megválni a régi alacsony felbontású video kazettáimtól, meg a DVD lemezeimtől, amikre az évek alatt sok, számomra értékes anyag is felkerült. Mióta megjelent az első plazma tv úgy 1996 tájékán, azóta keresem a lehetőséget melyik az a lapos tévé, amivel minden nézhető és nem csak csúcsra járatva alkalmas, élvezhető képet produkálni. Felbontási képességeit maximálisan kihasználva könnyű jó képet létrehozni, de minden ami tudásban ez alatt volt, olyan kompromisszumkötésre kényszerített amit jó kedvvel én sem toleráltam. Ebbe a kategóriába beletartozik az analóg vagy akár a digitális tévéadás is, vagy a broadcast BETA, DVCAM… formátumok akár, gyakorlatilag szinte minden, ami legalább nem FULL HD.

Emiatt azután nem is vettem semmi ilyesmit, mivel nem volt képes kiszolgálni azt az igényemet, hogy minden képformátumot lejátszva jó minőségű képi visszaigazolást kapjak. Szerencsére rátaláltam erre a 42 colos plazma monitorra és eddig minden, amit a VHS long playtól kezdve lejátszottam rajta ragyogóan nézhető volt.

Valahogy úgy viselkedik, mintha mindig az aktuálisan lejátszott formátum lenne a felbontása maximuma, ezért mindig élvezetes képet nyújt. Természetesen megmutatkozik rajta a nagyobb felbontású formátumok plusz tudása is, Blu-ray lemezekkel lenyűgöző a képe, pedig ezen a monitoron alapból csak egy VGA bemenet van. Opcionálisan persze bővíthető, de a felbontása illeszkedik a VGA csatlakoztatási lehetőség korlátaihoz. Ettől függetlenül nem találtam eddig más, igazán jó, mindenes tévét, ami képes volna elhitetni velem azt, hogy amit látok az tényleg rendben van.