Pioneer CT F950 kazettás magnó

Pioneer CT F950 kazettás magnó
Ez esetben ezt a három fejes kazettás magnót inkább mint egy technológiai műtárgyat mutatnám be. Legalábbis ez esetben ehhez a magnóhoz a hifis társadalom hozzáállása inkább a „dísz” címke alatt keresendő.

Ez a hetvenes évekbeli retro cucc valóban különleges hangulatot áraszt magából és ezt a korszakot, a kicsit technokrata beütéssel rendelkezők számára hitelesen közvetíti, főleg ha be is van kapcsolva és a kék kijelző domináns szerephez jut.

Főleg azért így közelíteném meg a témát, mert akár hányat volt szerencsém kipróbálni, felvételnél a hangjában mindig ugyanazt a nagyon zavaró jellegzetességet vettem észre. A magas hangok ütemet tévesztve kullogtak a közép és a mély után, ami eléggé élvezhetetlenné tette így a produkciót.

Amúgy korszakának egyik kiemelkedő produktuma volt, a még ritkább bátyjával együtt, ami az 1250-es típusszámot viselte és mind a mai napig kifejezetten keresett darabok, elsősorban a fentebb említett okok miatt.

Nálam az első példány még a kilencvenes évek második felében landolt, úgyhogy nem is azt akartam megvenni, hanem valami erősítőre lett volna szükségem, de a nagy dumás kereskedő rám melegítette. Otthon azért lestem mit keres ez itt, azzal a bizonyos pénzelherdálós rossz érzéssel, ami olyankor kerül felszínre amikor meggondolatlanul vásárolunk viszonylag súlyosabbnak számító összegért. De azután zongoráztam egy kicsit a gombjain, majd a kijelző kifejtette rám azt a hatást, amitől a kiadott 35 ezer forintot nem éreztem annyira fájónak. Mára viszont a szebb példányokért bő ötvenezret is elkérnek és folyamatosan közelít az 1250-es ársávjához ami valahol nyolcvannál kezdődik állapottól függően.

A hangja jó átlagos volt, kicsit többet vártam volna tőle, és némi szórást felfedeztem a továbbiakban megismert példányok között, de itt sem győzött meg annyira egyik sem. A hangját bőven ellensúlyozza a már kiemelt megjelenés és főleg a kék display működés közben, ami kiegészítve az akusztikus élménnyel már a kultúra egy másik dimenziójában szerepel, a feleségeknek például valahol a dísztárgyérzékeny hatósugaron belüli megtűrt és az átmenetileg szimpatikus - mert a vendégek dicsérik - pengeélen egyensúlyoz.