Ez a barátságos, fa oldallapok közé ágyazott 17 kilogrammos gép a nyolcvanas évek üzenetét hordozza magában, azét az időszakét, amikor még bőven jutott pénz a nyersanyagokra is. Nem spórolták ki belőle a nemes fémeket és úgy általában mindent szépen túlméretezett benne. Ez szavatolja azt is, hogy mind a mai napig kiválóan működik a legtöbb példány.

Míg sorstársaiba a 90-es évek elejéről, már többször kellett lézert venni, ez még szépen teszi a dolgát. Mondjuk jobb is ha összekapják magukat, mert pont Ő az, akibe nincs és nem is kapható az egész világon sehol.

A Sony által gyártott egyik legjobb mechanika alkotja a kiolvasó részt, ami hangtalan fiókmozgatással párosul. A saját példányomat már évek óta nyúzom és még soha nem tévesztett, gyakorlatilag hibátlanul üzemel.

Ellátták szimmetrikus csatlakoztatási lehetőséggel is, valamint kapcsolható a digitális koax kimenet. Viszonylagos tekintélyes megépítettségük és az előremutató design miatt a piacon eléggé sokszor előfordulnak a Sony felső kategóriás CD játszói. Ez azért is lehetséges, mert a cég eléggé innovatív volt a hifi reneszánsz érában és az elterjedt fejlesztések nagy részében kivette a részét, emiatt képes volt uralni az elektronikai piacot. Sokszor emlegetik is úgy a Sony céget, hogy Ő az elektronikai ipar Mercédesze.

Érdekes viszont az az állapot, ami a számítógépek tömeges elterjedésével keletkezett. Széles társadalmi rétegek váltak felhasználóvá és az egyéni elszigeteltség, ami kedvezett az elektronikai ipar részére, megszűnt. Emiatt mindenki számára szinte ingyen, nagy mennyiségben elérhetővé vált az a forrás, amire az egész elektronikai ipar ráépült. Ez a forrás pedig az az akusztikai nyersanyag, ami ezidáig hatalmas bevételt jelentett a zeneipar számára és mivel a zenét valamivel le kellett játszani, számos hifi eszköz terjedt el ennek érdekében. Ezt mára szinte teljesen kiváltotta a számítógép, mivel arra lett kifejlesztve, hogy a digitálisan kezelt információ felett átvegye az uralmat. Ezzel a drága és körülményesebben kezelhető egyéb zenei és média formátumok folyamatos eltűnését idézve elő.

Persze ha nincs kezelendő nyersanyag, nem kellenek hozzá a lejátszó gépek sem. Így tehát sikerült végre a nagy elektronikai cégeknek maguk alatt vágni a fát és elvágniuk saját bevételi forrásaikat azzal, hogy szép lassan előidézték a hifi halálát és az álmokét amit a korábbi zenehallgató generációk, a szépen megkonstruált és kivitelezett gépekhez hozzá tudtak kötni. Ma már egy számítógép vagy médialejátszó után kötött aktív hangfalszettel kiválthatunk minden egyéb fölösleges, bonyolult és drága hifi készüléket. Így viszont elbuktuk a misztikumot is, ami körüllengte ezeket a jól bevált és szeretett masinákat. Ámde ha van még valaki, aki ennek ellenére a folyamatos technológiai (vissza) fejlődés ellenére az árral szemben szeretne úszni, ám legyen. Szóljon neki ez a kis értekezés a Sony CD világról: Mindig is vonzottak a tetszetős, igényesen megépített CD játszók, ezért került sor arra az éveken át tartó tesztsorozatra, ami végül kialakította a véleményemet ezekkel a lejátszókkal kapcsolatban. Elmondhattam azt, hogy az összes Európában forgalmazott felső kategóriás Sony CD játszót sikerült megismernem az elmúlt években, a címszereplőt kivéve. Érdekes módon ez a típus nem volt a „szonis” barátaim köztudatában sem. A 77-es sorozat többi tagját többnyire hallottam már és kimagasló képességei miatt bíztam abban, hogy a CD is nagyon jó lesz. Az ebay sietett a segítségemre, sikerrel fogtam ki egy olcsó fekete színű példányt, amit kis hibával hirdettek (30 percig működött, majd melegedés miatt megállt) potom 420€-ért.

A posta épp egy baráti hifis összejövetelen ért utol a küldeménnyel. Azonnal összejött egy rögtönzött hifi szeánsz, a helyiségben szereplő szintén Sony csúcsgépekkel (779ES, 9100ES) vetettük össze. Ezután aki ott volt, ment 77ES CD játszót vásárolni! Köztük én is szerettem volna egy hibátlan példányt. Meg is lett kb. 600€ körüli áron, de a kedves német eladó belepottyantotta egy üres dobozba, így totálkárosan érkezett meg. Nem gond, találtam egy gyönyörű pezsgő színű példányt belőle! Itt derült ki az a furfang amit a készülékház produkált! Kissé meglepett a tény, a pezsgő színűnek más a hangja! A jól kiegyensúlyozott, nagy energia megjelenítésű, szó szerint lenyűgöző teljesítményt nyújtó fekete CD játszó után, visszafogottabb, a feketéhez képest már-már magasba húzó akusztikai produkciót hallottam. Ezért mechanika cserével orvosoltam a problémát (áttettem az első feketébe a pezsgő színűét), majd vettem egy negyediket a biztonság kedvéért. Természetesen nem maradhatott el a nagy összehasonlító maraton sem, amivel bepozicionáltuk a Sony CDP X-77-es hangját.

Néhány tesztpéldányt kiemelnék a Sony készülékek közül: X 777ES, 779ES, 707ES, XA 50ES, 7ES, 555ES, DVD/SACD-ből a 9000ES, 9100ES, vagy akár BDP-S5000ES blu ray lejátszó. Ennek köszönhetően rövid időn belül elterjedt a típus a zenerajongó barátok között, bő 20 éves kora és talán a mai kor igényeihez képest gyengébb felbontása ellenére. Nagyvonalú, reális, műviségtől mentes, kifejezetten szerethető, már-már érzelmesen kifejező készségű megszólalása a többiek fölé pozicionálja, miközben stílusában nagyon hasonlít hozzájuk, de a hangja hallhatóan mégis több.