Az elmúlt 30 év alatt azért sok minden történt a CD játszók piacán. Most inkább hangbeli, mint a technológiai áttekintést venném előtérbe. Előre bocsájtom azt a megállapítást, amiért sokan idegenkednek a Sony CD játszóitól. Ez pedig a belső felépítésből adódó megszólalási jelleg, ami az áteresztő elektronika miatt, kimutatja elsősorban a hozzá csatlakoztatott tápkábel tulajdonságait. Emiatt sokszor csörömpölős „szonis” hangkarakterűnek titulálják a CD játszókat, pedig csak a tápkábelt kell kiváltani másfélére és máris megváltozik az így kapott hangkép.

Véleményemet ezért mindig a gyári állapotot figyelembe véve alakítottam ki, ahol viszont lehetőség van a készülékaljzathoz csatlakoztatni tápkábelt, azt jelezni fogom.

Áttekintésem főleg az érdekesebb felső kategóriára korlátozódik.

Az első nagy dobás rögtön a CD hajnalára esik. Nem sikerült rosszul az 501ES sem, ma már kőkorinak tűnő megoldásaival, viszont tisztességes hanggal, de az igazi nagy dobás a 701ES csúcs készülék.

Monumentális és kidolgozott hangja egy örök élvezeti értéket jelent. Szerintem az egyik legjobb hangú masina amivel találkoztam Sony-éknál. Műszakilag azért sajnos már elfáradt a típus, akad vele probléma, kondik stb... de a mechanika például a legjobbak közül való.

Egészen 1988-ig készültek különböző kifejezetten jó minőségű, de még valamelyest az útkeresés jellegét magában hordozó CD játszók. Ez összegződik a végső megoldásnak tekinthető 557ESD-ben. Innentől szakítottak ezzel az átmenetinek tekinthető designnal és a különböző típusok számozását is közérthetőbben jelölték ezután. Egyből magasra tették a lécet az immár lerövidített számozású X-7ES-el, új letisztultabb megjelenés, komoly súly, felvértezve minden tudással amire tényleg szükség is van, kapcsolható digitális kimenet... egyszóval komolyan kellett venni. Belső műszaki megoldásait tekintve azonban sok hasonlóságot mutat az előd, a már említett 557ES típussal. Hangra is a legjobbak között van, de szerintem az igazán nagy ágyú az ebből fejlesztett X-77ES.

Úgy tűnik ez tekinthető a csúcspontnak, mert innentől kezdve folyamatosan a spórolás jelei mutatkoznak meg. Az X-777ES még megkapta a csúcs mechanikát, de az elektronika át lett dolgozva, természetesen a két táp maradt. Az egyik az analóg, a másik a digitális áramköröket volt hivatott ellátni. Divatosabb lett a ház és még mindig tobzódunk a nemesfémekben is. Itt már az 5 és 3-as sorozat is megkapta az új arculatot, ugyanis eddig a kisebb modellek még a korábbi designt képviselték. Nagyjából évente jelentkeztek új típussal, a következő az egyik legelterjedtebb X-779ES. Hasonló megjelenéssel, már szerényebb bár tisztességes mechanikával és kissé visszafogottabb hanggal. Eddig még az 5-ös és 3-as széria is kifejezetten jól muzsikált, de ebben az időszakban már próbálták a csúcsmodellektől hangban távolabbra pozicionálni.

Az X707ES modellel elértük 1993-ra a lejtő alját, bár a megjelenés kifejezetten jól sikerült, a kék Alps poti a fülhallgató kimenet előtt több mint bizalomgerjesztő, a hangja valamelyest elmaradt a nagy elődmodellekétől, inkább az X-55ES és X-555ES hangkarakterére emlékeztetett. A nagy váltás ideje 1995, ekkor jelentek meg teljesen új designnal a súlyrátétes középmechanikás modellek. Ezt az arculatot a kisebb 3-as sorozat is megkapta, mezei futóművel. Az biztos, hogy el kellett terelni a figyelmet egy kis cirkusszal arról a tényről, ami sajnos ez idő tájt a nyersanyag hiányos, importra szoruló Japán ipart is elérte. Ez kifejezetten jól sikerült, kaptunk egy szerethető és látványos sorozatot, vágyódásunk újabb tárgyait. Nem felejtem el sosem, belibegtem a József körúti Sony boltba, megláttam a bemutató terem közepén a piedesztára emelt XA-7ES-t, aztán a cetlit a hétszázötvenezres árral (1995-ben!), padlót fogtam, majd elgondolkoztam azon, mikor lesz nekem ilyen. Így lehet legendát építeni... vajon mit tudhat, hogy ennyibe kerül??? Ezután boldogok voltunk amikor az XA-3ES árát leakciózták a felére és már 90.000.- forintért haza is vihettük volna. Megjegyzem ez minden idők legrosszabbul sikerült 3-asa, ami a hangját illeti és a 290.000-ért adott XA-5ES is inkább csak szép... Szerencsére az XA-7ES jó lett, hasonlóan mint a nagy elődmodellek.

1997-ben kijött az XA-50ES mint csúcsmodell. Innentől rebesgették, hogy a Sony készül bevezetni az SACD formátumot. Az 50ES hangra valahol az 5-ös és 7-es sorozat között helyezkedik el. Finom, de hiányzik belőle az az erő ami jellemezte a nagyobb testvéreket. Akkoriban feltettük magunkban a kérdést miért nincs 7-es sorozat? A választ hamarosan megkaptuk. A 90-es évek végén kijött az SCD-1ES az első SACD lejátszó bőven egymillió feletti árral. Amit követett az SCD-777ES ami az SCD-1ES műszaki alapjaira épült csak szimmetrikus kimenet nélkül. Na mármost sikerült minden szempontból újra definiálni a csúcs sorozatot, lenyűgöző, látványos, felültöltős mechanikájával új eszményképet alkottak, még a megépítettségre és a nemes anyagokra sem lehetett panasz. Valahogy még a 800.000.- forintos ár sem tűnt annyira eltúlzottnak. CD lemezekkel hozták a szokásos jóféle 7-es sorozat színvonalát (nem jobbat), SACD lemezekkel természetesen lehetőség volt magasabbra törni. Ezzel egy időben megjelent az utolsó Sony csúcs CD játszó az XA-555ES három táppal, hasonló hanggal mint az 50ES, bár a szakértők valamivel gyengébbnek tartják. Innentől csak az SACD lejátszók próbálkozásai figyelhetők meg a talpon maradás érdekében, elsősorban a tömegesen terjedő mp3, vagy az írott lemezek ellenében. Eközben a többcsatornás hangrendszerek is kezdtek elterjedni a házimozi révén, amire az SACD válasza a szintén többcsatornás audio lemezek lejátszási lehetősége volt.

Ekkorra már érezhető volt, hogy ez a szépen felépített világ változni fog és ezt a változást a házimozi rendszerek tömeges elterjedése hozta el véglegesen. A CD játszókat kiváltotta a DVD játszó, amit a házimozi erősítőkkel együtt, a minőség megtartása mellett, a multifunkciós lehetőségekkel reklámozták. Ekkor nagyon sokan felszámolták a két csatornás rendszerüket, tetézve azzal a ténnyel ami megfigyelhető volt akkoriban, nem is volt presztízse a régi technikának. Ezalatt szépen megszűnt a CD játszó gyártás nagy általánosságban és a két csatornás rendszerek leginkább csak a kisebb manufakturális gyártók körében maradt meg a termék palettán. A Sony cég is csak egy-egy nagyobb, több csatornás modellel képviseltette magát, a még megmaradt vásárló réteg számára, de ezek a modellek már nem tudtak olyan mértékben elterjedni mint a korábbiak. Például a BDP-5000ES BLU RAY lejátszó, amiről egy külön cikkben emlékezem meg. Talán annyi érdekességet jegyeznék még meg az utolsó két klasszikus csúcsmodellel kapcsolatban, hogy az egyik teszt során meghallgattuk az XA-7ES és XA-50ES párost, mindkettőt pezsgő színben, majd kicseréltük a másikéra a lemezleszorító rátéteket. Így a hetesre került az ötös valamelyest egyszerűbb kivitelű lemezleszorító rátétje. Az eredmény több mint meglepő volt: A 7-es nagyjából hozta az 50-es hangkaraktaerét, talán egy hangyányit volt jobb, míg a másik egészen megtáltosodott, majdnem olyan jól muzsikált mint a Sony XA7ES.